2013/07/23

Magyar huszárok az ostromlott Budapest védelmében

Egy nagyon régi anyag felújításaként – sok tapasztalattal és számos új forrással kiegészülve – megjelent a Budapesten harcolt magyar huszáralakulatokról szóló tanulmány. Teljes egészében olvasható a honvedelem.hu-n.

 (a kép illusztráció) 

Rövid ízelítő a tanulmányból:


"Az 1. „Bem József” lovas-tüzérosztály

Az osztály, 1944. nyarán a lovashadosztály kötelékében vonult ki a keleti frontra. A súlyos veszteségekkel járó lengyelországi és alföldi harcokat követően osztozott a hadosztály alakulatainak sorsában és november elejére a Csepel-szigeten került állásba, ahol tüzével támogatta a huszárhadosztály partot védő alakulatait. Itt az osztály lövegei már nem az eredeti 7,5 cm-es 18/22 M lövegek voltak – hiszen azokat a klecki harcokban elvesztették – hanem helyettük a pótlásként kapott, német 10,5 cm-es úgynevezett „Göring”-tarackok. Ezeket az eredetiekkel szemben hatos fogattal vontatták ugyan, de lényegesen hatékonyabb tüzérségi eszközök voltak. Az osztály harmadik ütege már csak három löveget kapott a németektől, így nem érte el a hadrendben előírt felszereltséget és tűzerőt. Az 1. lovas-tüzérosztály Budapesten folytatott harcairól csak szórványos adatokkal rendelkezünk és viszonylagos részletességgel csak a 3. üteg tevékenységét ismerjük, amelynek történetét – elsősorban Dr. Patay Pál visszaemlékezésére támaszkodva – az alábbiakban foglalom össze.

A teljes osztály történetét tekintve a rendelkezésre álló források alapján annyi bizonyosra vehető, hogy az ütegek nem osztálykötelékben, hanem külön-külön, zömmel német alárendeltségben alkalmazták őket. Az 1. lovas-tüzérosztály három ütege a Csepel-szigeten még egymáshoz közel, a csepeli HÉV-végállomásnál volt elhelyezve, majd együtt vonultak át Budára, a Budaörsi út környékére, ahol a „Feldherrnhalle” páncéloshadosztály I. osztályának (pk.: Erich Fromm százados) alárendeltségében oltalmazták a Sváb-hegy környékén védekező 8. SS-lovashadosztály állásait. Az osztály parancsnokául már Budapesten nevezték ki Ostorharits-Horváth Endre őrnagyot, aki karácsonyi szabadságát töltve rekedt a fővárosban. Az eredeti osztályparancsnok, Réczey István ezredes rangidős tisztként átvette a parancsnokságot a fővárosban levő két lovas-tüzérosztály felett. Az 1. lovas-tüzérosztály 1. ütegének parancsnoka Bisztray-Balku Tamás főhadnagy, míg a 2. ütegé Zajtay Antal főhadnagy volt. A Budaörsi úttól történő visszavonulást követően az osztály 1. ütegéről semmiféle információval nem rendelkezünk. A 2. ütegről tudjuk, hogy 1945 februárjának elején a budai Naphegy téren voltak állásban, majd a Pálya utca 15. szám alatti épületbe települtek, ahol 1945. február 8-án átálltak a Vörös Hadsereg oldalára. Az üteg parancsnoka (Zajtay Antal) 1957-ig a néphadsereg magas rangú tisztjeként teljesített szolgálatot.

A „Bem József” lovas-tüzérosztály 3. ütegének harcai a bekerített Budapesten


Az üteg parancsnoka Magasházy Dénes tüzér főhadnagy volt, akinek alárendeltségében zömmel tartalékos tisztek szolgáltak, név szerint a következők: elsőtiszt: Bogoszavljevits György tartalékos hadnagy fogatos tiszt: Patay Pál tartalékos hadnagy szakaszparancsnok: Németh László tartalékos zászlós felderítő tiszt: Götz Ervin hadapród őrmester beoszt. ismeretlen.: Bathó Miklós tartalékos hadnagy Böszörményi Sándor hadapród őrmester A 3. üteg 1944. december elején Csepel déli szélén állt tüzelőállásban, a Tökölre vezető út keleti oldalán, mozdonyállása a Szabadkikötő raktáraiban helyezkedett el. Célterületként a sziget déli része volt megjelölve, amelyet már a szovjet csapatok tartottak birtokukban. Az itt töltött napokra így emlékszik vissza az üteg egykori fogatos tisztje, dr. Patay Pál: „Viszonylag csendes napok voltak Csepelen. A szovjetek nem lőttek, mi sem. Szovjet repülő is csak néha jelent meg, de mire a légiriadó üvöltő szirénái megszólaltak, már régen elment. A légvédelem meg csak a levegőt lőtte körülöttük. Reggelenként, hogy a lovak lába el ne zsibbadjon az állásban, lovardát tartottam, gondoskodtam a lovak etetéséről, az emberek etetéséről, a tüzelőállásban és figyelőben levőkhöz is eljuttattam azt. Néha HÉV-vel magam is meglátogattam a tüzelőállást, sőt, egyszer egy éjszaka, hogy Bogoszavljevitset és Németh Lacit tehermentesítsem, és bemehessenek Pestre, át is vettem a tüzelőállás parancsnokságát.”  Pár nap elteltével a lövegeket visszavonták a csepeli HÉV állomásának közelébe, a vízművek egyik telepére. Karácsonyig nem is volt jelentősebb mozgás, csupán zavarótüzet lőttek időről időre. Karácsony közeledtével az ostromgyűrű egyre szorosabb lett a főváros körül, december 24-én a szovjet csapatok behatoltak a budai kerületekbe. Ekkor az üteg parancsot kapott arra, hogy keljen át a Dunán, és vonuljon a budaörsi templomhoz, ahol további utasítás fogja várni. Az időközben árpáért a nagytétényi sertéshizlaldába küldött 8-10 szekér kivételével az üteg december 24-én kora délután megkezdte az átvonulást a Horthy (ma: Petőfi) - hídon át Budaörs irányába. Az elmaradt szekerek csak este tudták őket követni, miután a Nagytétényből hozott árpát a Szabadkikötő raktárának padlójára szórták, hogy a megmaradt felszerelésnek jusson hely. Az ütegnek nem sikerült elérnie a kitűzött célt, mivel időközben Budaörs szovjet kézre került. Így a balatoni műút elágazása után közvetlenül, az ott található gyümölcsösökben foglaltak tüzelőállást, a mozdonyállás pedig a Hamzsabégi úti autóbuszgarázsba települt. Másnap, december 25-én a lövegeket hátravonták a Tétényi útra, a Sósfürdő mellé. Itt szenvedte el az üteg az első veszteségét az ostrom alatt, amikor Krisán Sándor honvéd gránátszilánktól elesett. Ezekben a napokban az üteg tisztjei közül többen is szemtanúi voltak Osztapenko százados balvégzetű küldetésének. Az esemény helyszínének közelében tartózkodó lovas tüzér tisztek (Bogoszavljevits György, Bathó Miklós) egybehangzóan állították, hogy a szovjet parlamenter, 1944. december 29-én saját tűztől vesztette életét. Közelebbről meg nem határozható időpontban (december 30-án vagy 31-én), az üteg áttelepült a pesti oldalra, ahol a Kerepesi úti lóversenypálya keleti felén foglaltak tüzelőállást. A célterület nyugati irányban helyezkedett el, Gazdagrétet, Külső-Kelenföldet és Őrmezőt lőtték. A huszárokhoz hasonlóan a lovas tüzérek is megpróbálták kímélni a magyar fővárost és annak lakóit a harcok pusztításaitól. Ezért, ha a lőelemekből nyilvánvaló volt, hogy a tüzérségi tűz lakott területen fekszik, akkor a kiszabott lőszermennyiséget nem lőtték ki a célterületre, illetőleg a Kissvábhegy akkor még beépítetlen tetejét lőtték azért, hogy ne veszélyeztessék feleslegesen a polgári lakosságot. Ha nem lőttek, akkor csak a jelentést küldték el a Döbrentei utca 16. szám alatt elhelyezkedő osztályparancsnokságnak. 1945. január 7-én a román 7. hadtest csapatai veszélyesen megközelítették a Lóversenyteret, ezért az üteg parancsot kapott a tüzelőállás elhagyására. Az esti órákban áttelepültek a Szemere, Markó, Honvéd és Klotild (ma Stollár Béla) utcák által határolt területre, a mai Honvéd térre. A tisztek a Klotild utca 16/a, a legénység a Klotild utca 16/c számú házban szállásolt be. A lovakat a Hold utcai vásárcsarnokban helyezték el. A célterület változatlanul nyugati irányban volt, az ütegparancsnok a Sas-hegyen helyezkedett el figyelőjében. A Lipótvárosban az üteg közvetlenül ki volt téve a szovjet légi tevékenységnek, veszteségeket is szenvedtek a csatarepülők támadásától. 1945. január 13-án hajnali 04.30 körül a Klotild utca 16/c udvarán bekövetkezett lőszerrobbanás hatására beomlott a ház óvóhelye is. A lakókkal együtt számos tüzér is az épület romjai között rekedt. Magasházy főhadnagy, ütegparancsnok úgy döntött, hogy megkísérlik kiásni a romok alatt rekedt bajtársaikat. Időközben parancs érkezett Ostorharits őrnagytól, hogy az üteg települjön át Budára. A mentés érdekében Magasházy haladékot kért az átelepülési parancs végrehajtására. A kért haladékot megkapta és az üteg legénysége – a polgári lakossággal együtt – megkísérelte az óvóhelyen rekedtek kiásását. Káplán őrmester vezetésével egy tüzért, aki az óvóhely lépcsőjén rekedt, törött lábbal bár, de sikerült kimenteni. A többi tizenegy tüzér, aki a pincében tartózkodott, életét vesztette. Az üteg január 14-ről 15-re virradó éjszaka dr. Patay Pál fogatos tiszt vezetésével a Lánchídon keresztül vonult át a főváros budai oldalára. Az átvonulásról az egykori tartalékos hadnagy emlékirataiban így ír: „A hídhoz közeledve a mellékutcákból csak úgy dőlt az emberáradat. Civil és katona összekeveredve, minden rend nélkül. Lórólszálltan [sic!], gyalog mentünk, hogy jobban kikerülhessük a híd úttestének gránátok által átütött lyukait. A Duna fölött sűrű köd is volt, úgyhogy a koromsötét éjszakában tíz-tizenöt méterre is alig lehetett látni […]. A Krisztina térre a rövidebb úton, azaz a Várhegyet délről megkerülve akartam eljutni, míg a híd teljes szélességében hömpölygő tömeg a Fő utca felé tódult. Úgy látszik, az üteg menetoszlopa a népáradat közepette a ködben szétszakadt, mert csak a közvetlenül mögöttem haladó löveg követett a sötét éjszakában.” Az üteg végül hiánytalanul küzdötte magát át a budai utcákat elborító tömegen és január 15-én este a Pálya utcában már hiánytalanul együtt voltak. A lövegek a Mészáros utca Déli pályaudvar melletti kiöblösödésnél kerültek tüzelőállásba, a lovak és a legénység a környező házakban került elhelyezésre. Ettől kezdve az üteg részt vett a védősereg agóniájában, igyekeztek túlélni az ostromot. A mintegy százhúsz főnyi legénység február 8-án reggel elvesztette parancsnokait, amikor Magasházy Dénes ütegparancsnok és dr. Patay Pál fogatos tiszt a Testnevelési Főiskola épületében – a VI hadtest törzsével együtt – fogságba esett. Az üteg maradéka és lövegei a Pálya utcában kerültek fogságba február 8-11 között. Megkönnyítette ezt, hogy a Pálya utcát szovjet csapatokkal vegyesen a Budai Önkéntes Ezred katonái vették birtokukba. Az osztályparancsnok ugyan felszólította megmaradt tisztjeit a kitörésre, de csak segédtisztje, Szirmay Tamás főhadnagy követte, míg a többiek a fogságot választották. A fogságba esett tisztek zömét a Kiskunfélegyháza-Temesvár-Foksány útvonalon szállítoták a Szovjetunióba."


 (a kép illusztráció) 


Akit a lovas-tüzérek érdekelnek, azokról ebben a bejegyzésben olvashatnak későbbi sorsukról. A főváros ostromáról "alulnézetben" itt olvasható bejegyzés.



A főváros légifelvétele 1945. februárjában (a kép illusztráció)